Könyvtár
Isaac Bashevis Singer
A rabszolga
Itt vagyunk a 21. század elején, a posztmodern és a new age kvázialkotásai, a recept alapján készült thrillerek és álromantikus lektűrök, a használhatatlan szakácskönyvek és a nagy semmiről szóló sztártörténetek lehengerlő reklámmal megdolgozott céltábláiként, és egyre reménytelenebbül keressük az igazi "irodalmat". Mit tehet az elszánt olvasó? Követi I. B. Singer példáját, persze nem abban, hogy maga is ír egy Nobel-díjas regényt, hanem abban, hogy visszamenekül a klasszikusokhoz, mondjuk éppen a 20. század egyik kimagasló szerzőjéhez, I. B. Singerhez, aki így fogalmazott a Vallomás-ban:
"Mesemondó lévén, a szó valódi, 19. századi értelmében, jómagam afféle irodalmi kövületté lettem. Ha egy halhatatlan irodalmi alkotás olvasására vágyom, visszamegyek a 19. századba, amikor is a történet elbeszélése és a pompásan megalkotott szerepl?k még a fikció lényegét képviselték. Hiszem, hogy az irodalomnak vissza kell térnie az effajta elbeszéléshez, különben óhatatlanul elnyeli a zsurnalizmus, vagy ami még ennél is rosszabb, a dilettantizmus. Hiszem, hogy az irodalom társadalmi feladatot tölt be. De hiszem azt is, hogy az az író, aki úgy ül le regényt írni, hogy fejében kész a társadalmi mondanivaló, soha nem fog jó regényt írni."
Kritikusai nem véletlenül hívták "jiddis Seherezádénak". Regényei, novellái, gyerekkönyvei, színdarabjai, esszéi csaknem félszáz kötetet tesznek ki. Istenben és a transzcendenciákban mélyen hívő I. B. Singer, a kelet-európai zsidó lét krónikása, a jiddis mondavilágból, az ortodox haszid miszticizmusból, a Kabala titkos tudományából újszerűen fogalmazva merítkező, de a modernizmus csapdáit konokul kerülő író saját identitásáról így vélekedett: "Zsidó írónak, jiddis írónak, amerikai írónak tartom magam, bár sokszor Lengyelországról írok." Témaválasztásáról pedig így vallott: "Elsősorban a jiddis nyelvű emigránsokról írok, jobban ismerem őket, mint azok, akik itt születtek. Dolgaikról legjobb tudásom szerint igyekszem beszámolni." Ugyanakkor tudatosan kirekesztette munkásságából a zsidóság sok ezer éves történetének legmegrázóbb és legborzalmasabb élményét, a náci haláltáborok barbár világát: "Nem voltam a szemtanúja. A tömegirtás önmagában véve is olyan szörnyűség, hogy a képzeletnek ott már semmi szerepe nem lehet. A valóság mindennél megrendítőbb." - indokolta a téma szándékos kerülését. I. B. Singer bevallása szerint két bálványt imádott: az irodalom és a szerelem bálványát. A szerelem, az erotika markánsan
jelen van I. B. Singer munkásságában.
I. B. Singer Lengyelországban, egy Varsó melletti kis faluban született. Harminc éves korában már viszonylag ismert író, amikor a náci ideológia és a növekvő európai antiszemitizmus emigrációba kényszeríti, és (akárcsak Thomas Mann és sokan mások) 1935-ben kivándorol az Egyesült Államokba. I. B. Singer szándékoltan jiddis nyelvű író, bár kedvenc írójának, Edgar Allan Poe-nak a könyveit olvasta lengyelül, jiddisül, héberül, németül és angolul, és minden nyelven csodálatosnak találta. Jiddis nyelvű íróként ismeretlen maradt az amerikai nagyközönség előtt egészen addig, amíg Saul Bellow le nem fordította angolra A bolond Gimpel című novelláját. (Így könnyű, mondhatnánk, leendő Nobel-díjasok egymás között! Saul Bellow 1976-ban, I. B. Singer 1978-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.) I. B. Singernek továbbra is ez maradt a "módszere", minden regényét és novelláját jiddis nyelven írta, majd később lefordíttatta "eredeti" angolra. A fordítónak egyáltalán nem volt könnyű dolga, I. B. Singer ugyanis a fordításba is keményen belebeszélt. (I. B. Singer rendkívül nagyra tartotta bátyját, Israel Joshua Singert, akinek az Askenázi-fivérek című sikeres nagyregénye magyarul is megjelent. I. B. Singer meg volt győződve, hogy ha a bátyja nem hal meg viszonylag fiatalon 1944-ben, akkor még az övénél is fényesebb karriert futhatott volna be.)
I. B. Singer 1962-ben írta A rabszolga című kisregényét, egy finomra hangolt klasszikusan kerek történetet, amely a 17. században, lengyel földön játszódik. A főhős, Jákob, aki viszonylagos jólétben él, amíg egy nap a rablóhadjáratokat életformának tekintő ukrajnai kozákok feldúlják a házát, és őt magát eladják rabszolgának. Egy távoli faluba kerül, szegény, sivár lelkű, félpogány, babonás parasztok közé, akik különösebben nem zaklatják, de nem is veszik emberszámba. Ettől kezdve Jákob élete a valódi és a képletes bilincsekről szól. Jákob története az emberi lét alighanem három legfontosabb kérdését járja körül: a hitet, mint a helyes magatartáshoz vezető utat, a szabadságot, mint az embernek születésétől fogva járó előjogát,és a szerelmet, mint a lélek kínzó szükségletét. Vajon az ember választhat-e szabadon, van-e végső kielégülés, van-e katarzis?
Jákob számára nagyon fontos a hit, bár sokat töpreng azon, hogy Isten miért engedi, hogy a rossz oly sokszor diadalmaskodjon a jó felett. De hite ettől nem csorbul, amint attól sem, hogy a Tóra nem igazán elnéző a hívekkel, akiknek évente 248 parancsolatot és 365 tilalmat, azaz összesen 613 különböző törvényt és előírást kell betartaniuk, hogy Istennel ne keveredjenek konfliktusba. Jákob hite szilárd, hiszen tudja, hogy a rá kimért szenvedést, a balsorsot csak úgy tudja elviselni, ha a törvényekkel és szabályokkal kijelölt helyes úton marad. A hit és a vallás nem a környezet, hanem a saját belső világ rendezettségét szolgálja. A legkritikusabb pillanatokban sem jutna eszébe, hogy megtagadja, vagy megvádolja Istent.
Jákob büszke, művelt, értő és érző lelkű férfi, ezért a rabszolgasorsot fokozottan érzékenyen éli meg. Nem a munkával és nem a kizsákmányolással van baja: a munkát lelkiismeretesen elvégzi, meg se fordul a fejében, hogy szabotáljon. Talán meg is szökhetne, hisz nincs állandó kontroll alatt. De senki sem szökhet meg a sorsa elől, ezért Jákob nem elsősorban a lengyel parasztok, hanem a végzet rabszolgája. Rabszolga mert nem választhatja meg önnön végzetét. "Isten rabszolgái vagyunk mindannyian," - állapítja meg. Jákob, ahogy Jób sem, nem lázadó típus.
És végül Jákob történetének központi eleme minden szenvedély legnemesebbike: a szerelem. A könyv tulajdonképpen Jákob, a zsidó rabszolga és Wanda, a környezetétől elütő, gazdag érzelemvilágú lengyel parasztlány lélegzetelállítóan szívszorító, szomorúan romantikus története. Jákob saját érzelmeinek is rabszolgája. Tudja, hogy a Wanda iránt érzett érzelmi és érzéki vágyakozása az isteni és az emberi törvényekkel egyaránt szembefordítja, de eleinte nem tud, később már nem is akar kitérni a sors elől. I. B. Singer mesteri kézzel szövi a történetet, és nem szokványos a befejezés sem. I. B. Singer amerikai író, de a happy end, ha az ugyan happy end, egyáltalán nem tipikusan amerikai.
Heller Ágnes szerint I. B. Singer egyedi és ismételhetetlen irodalmi jelenség volt. Vele együtt nemcsak a lengyel-zsidó világ, hanem a jiddis irodalom is meghalt. Az egykor virágzó, csaknem ezer éves jiddis nyelv eldugott egyetemi tanszékek kutatószobáiba szorult vissza, Izrael Állam hivatalos nyelve pedig a kétezer éven keresztül holt nyelvként fennmaradt héber (ivrit) lett. Íme a 20. század egyik sajátos ellentmondása: egy élő nyelv kihal, egy kihalt nyelv életre kel. Isaac Bashevis Singer az egyetlen jiddis nyelvű író, aki Nobel-díjat kapott.
Könyves Kata