Könyvtár
KÜLDETÉSNYILATKOZAT
Mottó:
"Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -
így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember."
(Babits Mihály)
A solymári Apáczai Csere János Művelődési Ház Könyvtára, a hatályos jogszabályban (1997 évi CXL Tv.), valamint az Alapító Okiratban foglalt alaptevékenységen túlmenően, a közművelődés helyi pozícióinak további erősítéséhez az alábbi stratégiai célkitűzések rendszeres és folyamatos megvalósításával kíván hozzájárulni, azaz a Könyvtár:
a.) módszeres állománygyarapítás terén
a szépirodalmi és szakirodalmi állománygyarapítás mellett törekszik a kézikönyvtár ( általános és szaklexikonok, enciklopédiák, szótárak) frissítésére és bővítésére is;
b.) az elhelyezés javítása terén
szeparált folyóiratolvasóban napi- és hetilapokkal, valamint időszakos kiadványokkal is várja az olvasókat;
c.) az elektronikus információ terén
internet- és CD-ROM-szolgáltatásával elősegíti az elektronikus közművelődést és ismeretterjesztését
d.) a zenekultúra terén
a "FONOTÉKA" szolgáltatásával lehetőséget nyújt könnyű- és komolyzenei CD-k helyben történő meghallgatására,
e.) a kulturális promóció terén
rendszeresen publikál magyar és a világirodalmi újdonságokat bemutató "könyvajánló"-kat, CD-ROM ismertetőket és egyéb írásokat a helyi sajtóban, illetve az intézmény honlapján;
f.) a nemzetiségi tradíciók ápolása terén
a település nemzetiségi jellegéből fakadóan különös gonddal kezeli és gyarapítja a német nyelvű különgyűjteményt;
g.) az ODR-együttműködés terén
könyvtárközi kölcsönzés keretében a helyi adottságokon túlmenő szolgáltatást nyújt az olvasóknak;
h.) az oktatás terén
iskolakönyvtár hiányában ellátja az iskolakönyvtár funkcióját, gyermekrészleget tart fenn, az állománygyarapítás során az iskolai igényeket, illetve az oktatási szempontokat is messzemenően figyelembe veszi;
i.) a könyvtárismeret terén
a gyerek-könyv kapcsolat erősítése érdekében a helyi általános iskola osztályai, illetve óvodai csoportok számára rendszeres könyvtárhasználati, illetve könyvtárbemutató órákat tart;
j.) a közös szórakozás elősegítése terén
"JÁTÉKA" elnevezésű szolgáltatásának keretében lehetőséget biztosít különféle társasjátékok helybeni használatára, illetve kikölcsönzésére;
k.) az aktuális témák terén
az országot és az embereket érintő fontos és aktuális eseményekkel kapcsolatos ismeretanyag elmélyítése céljából egész évet, vagy tanévet átfogó különböző vetélkedőket, pályázatokat szervez gyerekek részére;