Könyvtár
Ivan Klíma
Szerelmes nyár
"76 éves vagyok, prágai lakos. Van feleségem, 2 gyermekem, 4 unokám és 1 dédunokám. A politikusnak először az állampolgár, utána a pártja, és legvégül a saját érdekeit illene szem előtt tartani, de ez fordítva szokott lenni. Antropocentrikusnak tartom azt a nézetet, amely szerint az egyetlen dimenzió az emberi dimenzió, de nem hiszek a halhatatlanságban" - Ivan Klíma mutatkozik be így a "Vanguardia" olvasóinak 2007 novemberében. Torontó, Párizs és Prága: a mai modern cseh irodalom központjai, olyan világhírű írók teszik őket azzá, mint Josef Skvoreczký, Milan Kundera és Ivan Klíma. (Thomas Mann, amikor a nácizmus elől az Egyesült Államokba emigrált, azt mondta: "a német irodalom ott van, ahol én vagyok".) A három irodalmi tenor: három különböző sors, három különböző alkat, három különböző felfogás, a színpompás cseh irodalom büszkeségei.
Ivan Klíma már fiatalon megjárta a poklot, három évet töltött egy náci munkatáborban, és szerencsésen túlélte, éppúgy, mint a Sorstalanság Köves Gyurija. Bár Adorno szerint Auschwitzban a költészet is meghalt, a fiatal Klíma mégis hitt egy jobb, emberibb világban, a szellem felszabadulásában, és mint sokan mások másutt, ő is csalódott: a cseh szocializmus se volt különb a többinél, az se szerette, ha tükröt tartanak elé. 1958-ban, többévi pihentetés után megjelentette a "Gyávák" című könyvét, amely egyes kritikusai szerint az első szög volt a cseh szocialista realizmus koporsójába, a hatalom azonnal tiltólistára tette. Már ismert ellenzéki, a Prágai Tavasz egyik szellemi előkészítője, a marginalizált értelmiség keserű életét éli: volt földmérő, utcaseprő, kórházi segédmunkás, ehhez képes Hamvas Béla előkelő állással dicsekedhetett, hiszen raktáros lehetett a Tiszapalkonyai Erőműben.
A múlt század nyolcvanas éveinek vége felé Európa keleti fele is fellélegezhetett, úgy tűnt, hogy ütött a szabadság órája, rázendíthetünk az Örömódára. A Nobel-díjjal évek óta hírbe hozott amerikai író, Philip Roth, 1990-ben, az eufória pillanataiban óva intette barátját, Ivan Klímát, a túlzott reményektől: a média szabadsága nem azt jelenti, hogy a Vencel téren dacos és meggyalázott tömegek fogják a vállukra emelni a nemzet lelkét megmentő írókat, nem is azt, hogy az embert és közösséget jobbító értékek és szándékok bármilyen előnyt élveznének. Eljött ugyan a szabadság, de az írás és a nyelv közös gyermeke, az irodalom sosem fog csatát nyerni az írott és képi bulvármédiával szemben. "Te és írótársaid végre-valahára kitörtetek a kommunista elnyomás szellemi börtönéből. Legyetek üdvözölve a totális szórakoztatás világában" - fejezte be levelét Philip Roth. De Ivan Klíma megátalkodott és elkötelezett prágai, a náci és a bolsevik üldözetés ellenére sem hagyta el hazáját, hazaszeretetén a bulvárkapitalizmus és a reklámrealimus való világa sem tudott kifogni.
Philip Roth és Ivan Klíma már évtizedek óta jó barátok, prágai találkozásaikat a rend szigorú őrei is figyelemmel kísérték. Az sem lehet véletlen, az első Franz Kafka-díjat Philip Roth, a másodikat Ivan Klíma kapta. (A Franz Kafka nemzetközi irodalmi díjat - 10 ezer dollár, oklevél, bronzszobor - Prága városa alapította 2000-ben, és minden évben egy ismert élő írónak ítélik oda. A 2003. év díjazottja: Nádas Péter.) Philip Roth és Ivan Klíma barátságát a kölcsönös szimpátia, a közös értékrend, a hasonló írói extravagancia és nem utolsó sorban a női nem iránt táplált szűnni nem akaró rajongás tette tartóssá. Mindkét író hasonló vezérmotívumokat használ fel a műveiben: a férfi-nő kapcsolat, a felelősség kényszere és a szabadság határai, és a választás korlátai.
A férfi-nő kapcsolat, mint az ember legősibb lelki élménye, alighanem a világirodalom leggyakrabban körbejárt témája, azt hinné az ember, hogy erről már sok újat nem lehet mondani. Pedig lehet. Pédául Philip Roth (Haldokló állat, Szégyenfolt). Például Ivan Klíma, aki már a regényei címével is jelzi a témaválasztást: Szerelmes nappalok és éjszakák, Szerelmes beszélgetések, Szerelmes nyár.
A magyar fordításban megjelent könyvek sorában a Szerelmes nyár a legújabb. A könyv címe és borítója azt sugallja a gyanútlan olvasónak, hogy ez egy édes-bús romantikus szerelmi történet, de nem az. Éppen ellenkezőleg. Ivan Klíma regénye egy pusztító, testet-lelket felemésztő kapcsolatról, a kommunikációképtelenségről, a semmibe vezető elidegenedésről szól. David biológus, túl a harmincon, és öregedéskutatással foglalkozik. Azt reméli, hogy kutatómunkája eredményeként az emberi életkor egy napon a végső határig kitolható lesz. Egy prágai bérlakásban él feleségével és két kislányával.
Egy temetésen megismerkedik a nála jóval fiatalabb Ivával, aki első látásra elbűvöli. A lány bábszínésznek készül, de leendő foglalkozása iránt nem érez túl nagy elhivatottságot. A két ember kapcsolatában két különböző világ találkozik. David a rend, a fegyelem, a kitartás, a precizitás embere, míg Iva a pillanatnak él, sem rend, sem rendszer nincs az életében, mindig azt teszi, amihez épp kedve van. Számára semmi sem lehetetlen, és semmi sem szent. Számára nem létezik sem múlt, sem jövő. Csak a carpe diem, a pillanat varázsa. "Az ő világa kívül esik azokon a viszonyokon, amelyek között én élek. Az ő világában helye van a szeretkezésnek, de a szerelemnek nincs. Vagy talán a szerelemnek igen, de a részvétnek és az együttérzésnek már nem. Senki másnak nincs helye benne. Csak neki. Vagy talán neki sincs. Az ő világa üres. És tele van. Senki és semmi nem fér már bele. És ebben a világban mindent szabad." - panaszolja David.
Davidot egyszerre vonzza és taszítja ez a világ, amely annyira különbözik az övétől. Nem tud menekülni az őrült, lélekromboló szenvedély elől, holott érzi, ez a kapcsolat nemcsak megalázza, de tönkre is teheti őt. Mégsem tud - talán nem is akar - szabadulni a lány bűvköréből. David egyre mélyebbre süllyed a hazugságok mocsarába. Összezavarodik, lassan elveszíti önmagát, s a viszonyítási pontokat is. "Vajon én vagyok-e még az, aki itt lépkedek az umbraszínű szőnyegen, ebben az idegen, émelyítő, tobzódó, renyhe világban, vajon az én arcom-e még az, amely kétséget kizáróan őrá mosolyog? És ha nem én vagyok, akkor ki? Hol maradtam? És ha én vagyok, vajon meddig létezem ebben az alakomban?"
David lassan elveszít minden kapcsot, régi élete eltűnőben, a felesége és a családja már kirekesztette, a szakmai előrelépésre egyre kevesebb a remény, de Ivához sem tud közel kerülni, hisz annyira más ez a lány, oly sok mindenben különböznek, hogy a közöttük lévő szakadék egyszerűen áthidalhatatlan. David légüres térbe kerül. Élete teljesen kisiklik, mindent elveszít, ami fontos volt számára. Ez egy se vele - se nélküle kapcsolat, amelyben nincs, nem is lehet happy end.
Ivan Klíma azt vallja: "A szerelem a legmélyebb érzések közé tartozik, és ahhoz, hogy bármilyen kapcsolatról szóló történet hiteles legyen, hitelesként kell hatnia valamennyi bonyolult körülménynek, amely kíséri, életre kelti, vagy ellenkezőleg, fenyegeti. Ha erre a szerző képtelen, giccset, vagy banalitást alkot."
Nos, Ivan Klíma könyve eredeti, érdekfeszítő, tanulságos, tartalmilag és nyelvileg rendezett. Ő igazi irodalmat művel. A giccset és a banalitást pedig meghagyja a bulvármédiának. Egy riporter kérdésére, hogyan foglalná össze három szóban eddigi életlét, azt válaszolta: "Hű maradtam önmagamhoz.
Könyves Kata