Könyvtár
Kapocsi Judit: Az Öregasszony és a Fiú
Különös hangulatú könyv az Öregasszony és a Fiú, filozofikus töprengésekkel, szikrázó konfliktusokkal, szelíd megbékélésekkel, sodró párbeszédekkel, emésztő önmarcangolásokkal szabdalt dinamikus történet, amely az élet időtlen alapkérdéseit járja körül: a bűn, a megbocsátás, a rossz, a jó, a hit, a szeretet, az önmagunkért és másokért érzett felelősség, és a közöttük dúló kaotikus harcban kell rátalálni az egyetlen helyes ösvényre.
A bűn pedig nagy: Tamás, az intézetből nagykorúság okán szélnek eresztett Fiú meg akarta ölni az Öregasszonyt. A szándék megvolt, de az elkövetés félbe maradt. Így kezdődik ez a furcsa, nem szokványos történet a megdöbbenéstől a megbánáson és a megbocsátáson át az elfogadásig. De hát mi is a bűn: "Ki mondja meg, miképpen vagyunk bűnösök és mit jelent a bűn?" - sóhajt fel Heidegger a Lét és időben. A keresztény filozófia szerint a bűn nem más, mint a szeretet hiánya, amelyből ha van kivezető út, akkor az a bűn útja. Szent Ágoston szerint a bűn nem valami különálló valóság, önmagában nem létezik, hanem a "jó elvétele" révén keletkezik. Az embert, mint Isten által teremtett létezőt megilleti a tökéletesség, ennek hiánya, a léthiány vezet el a rosszhoz. "Malum est privatio boni.", azaz a rossz a jó elvétele.
Tamás, a társadalom perifériájára szorult, az árral sodródó Fiú nem ismerte a szeretet ízét - az intézetek nem alkalmasak a szeretet közvetítésére -, talán egyik nevelőjéhez érzett némi kötődést. Mivel Tamásban a léthiány - szerencsére - nem teljes, a végső rossz nem diadalmaskodik. Anna, az egyedül élő nyugdíjas orvosnő, vagyis az Öregasszony megpróbálja a Fiút arra az útra terelni, ahol képes rátalálni önmagára és az élet értelmére, ahol képes kibontakoztatni a személyiségében lappangó képességeket.
Az ártatlanság és a bűn, a jó és a rossz között olykor különös kapcsolatok szövődhetnek. A modern pszichológia "Stockholm-szindrómának" hívja azt a jelenséget, amikor az áldozat érzelmileg közel kerül az őt sarokba szorító agresszorhoz. 1973-ban történt, hogy két fegyveres behatolt a stockholmi Hitelbankba, és túszul ejtett négy alkalmazottat. Az alkudozás hat napja alatt a túszok "megkedvelték" a fogva tartóikat, és a szerencsés kimenetelű túszdráma után a bíróságon sem tettek terhelő vallomást, sőt gyűjtést rendeztek a bankrablók jogi védelmére. Persze az Öregasszony és a Fiú közötti kapcsolatokban nem a "Stockholm-szindróma" lépett működésbe, hanem egy bonyolultabb, a felismeréstől a megismerésig ható, többismeretlenes indítékrendszer. A szerző ezeket a rejtett mozgatórugókat próbálja megkeresni, aprólékosan feltérképezve a kölcsönös szimpátia kialakulásához, az együttműködés, az egymásra utaltság kibontakozásához, a szeretet diadalához vezető utat.
Az Öregasszony kedvenc zenedarabja Mozart híres g-moll szimfóniája, amely az élet feszültséggel, kétségbeeséssel, vigasztalansággal teli sötét oldalának zenei ábrázolása, a kipukkanó színes buborékok talán a mulandóságot jelképezik. Az Öregasszony, az irodalommal ismerkedni kezdő Tamás - és nyilvánvalóan a szerző - kedvenc könyve Emily Brontë híres regénye, az Üvöltő szelek, az angol irodalom egyik legdémonibb, legfeketébb alkotása. A két főhősben - Tamásban és Heathcliffben - csak annyi a közös, hogy mindkettő talált gyermek, és mindkettő talán kissé sötét bőrű. Ettől eltekintve a két regény filozófiai alapvetése tökéletesen szemben áll egymással. Tamás rálel a szeretet ösvényére, és megtalálja a belső békét, az egyéni boldogságot, míg a mindenféle szeretetből kiszorult (kiszorított) Heathcliffet a féktelen bosszú, a monomániás gyűlölködés, a pusztító-büntető becsvágy tartja életben. Az Öregasszony és a Fiú a szeretet, az elfogadás, az ellenpontnak tekinthető Üvöltő szelek pedig a léthiány, az elutasítás regénye. Az egyik regényben van happy end, a másikban nincs. "A gyűlölet energiája nem vezet sehová, de a megbocsátás energiája, amely a szeretetben testesül meg, jó útra terelheti az életedet." - ezek már Paulo Coelho szavai.
Kapocsi Judit mintegy tíz éven keresztül formálta legbelül ezt a történetet, amely egyszer csak kikívánkozott belőle. "Ellenállhatatlan kényszert éreztem az írásra, kívülről nézve olyan volt, mint kitört volna rajtam egy szolid őrület." - vallja őszintén. Szerencsére szűkebb és tágabb környezete is megértéssel fogadta ezt a felfokozott lelkiállapotot, így háborítatlanul koncentrálhatott a regényírásra. "Az írás valami nagyon jó dolgot jelentett nekem" - mondja. Az írás akkor jó, akkor ér célba, ha bejárja a megélés különböző szintjeit, az érzelem, az értelem és a belső látás tartományait. Kapocsi Judit személyiségének egész komplexitásával vesz részt a regény megírásában, ami növeli a történet hitelességét és életszerűségét. Mottóul Marno János Szemle című versének egy sorát választotta: "A Semmi még nem történt meg." Amíg a Semmi nem történik meg, addig minden más megtörténhet, és ha már a Valami megtörténik, akkor kötelességünk oda hatni, hogy a jó dolgok történjenek meg.
Kapocsi Judit, akárcsak főhőse, az Öregasszony, orvos, a Semmelweis Egyetem I. sz. Belgyógyászati Klinikájának helyettes igazgatója, habilitált egyetemi docens, a klinikai orvostudományok területén szerzett PhD-fokozatot, kutatási területe pedig a hipertónia speciális vizsgálata (patomechanizmus és klinikai farmakológia), számos cikke és munkája jelent meg orvosi szaklapokban. Sikeres szakmai karrierrel a háttérben Kapocsi Judit most "hagyományos" terápiát választott: az irodalmat. Olyan történetet írt, amely pozitív gondolkodásra készteti az olvasót, elvesz egy keveset a léthiányból, vagyis a rosszból, és hozzátesz valamit a tökéletességhez, vagyis a jóhoz.
Kapocsi Juditnak ez az első könyve. Hogy mikor jelenik meg a következő, azt még nem tudjuk, de bármikor megkérdezhetjük tőle. Hiszen itt lakik Solymáron.
Könyves Kata