Könyvtár
Dragomán György: A fehér király
A "dragomán" szó - sok más vezetéknévhez hasonlóan - eredetileg foglalkozást jelentett a keleti (főként török, arab perzsa) nyelvekben. Sztambulban terdzsüman, Teheránban turguman, Bagdadban targomán volt a neve annak a több nyelven beszélő hivatalnoknak, aki fontos iratokat fordított, fontos tárgyalásokon tolmácsolt, fontos országokban, fontos követségekben járt. A "dragománok" az államgépezet művelt, megbecsült, és jól fizetett alkalmazottai voltak. Murád, az oszmán-török birodalom egyik leghíresebb dragománja, Somlyai Balázs néven látta meg a napvilágot az erdélyi Nagybányán, és a mohácsi csata után, alig tizenhét évesen esett török fogságba. Az igen tehetséges és kivételes nyelvérzékkel megáldott fiatalember gyorsan haladt előre a ranglétrán, és hamarosan a Porta tolmács-fordítója lett. Fénykorában hat nyelven volt "üzemképes". Őt tartják az egyetlen magyarul is író oszmán-török költőnek, 1550 körül írt Himnusza ma is kivételes élmény. Fiatalon felvett muszlim hite mellett mindvégig kitartott, de szívében egy kissé mindig magyar maradt, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy már a szultán is rosszallotta a vénülő Dragomán Murád mértéktelen borszeretetét. A tolmács nem engedett az elveiből: "Az bor vín embernek szopni való teje" - jelentette ki dacosan.
Erdélynek - Magyarországnak - ismét van egy híres "dragománja", mégpedig Dragomán György, akinek A fehér király című könyve két év alatt zajos világsiker lett.
A regény Amerikától Új-Zélandig, Finnországtól Spanyolországig számos országban, számos nyelven, legtöbbször igen rangos kiadók, pl. a német Suhrkamp, a francia Gallimard, vagy az angol Houghton Miffin gondozásában jelent meg. Számunkra kissé szokatlan, ámde annál kellemesebb, hogy a regény már a szomszéd országok nyelvén, azaz szlovákul, románul és szerbül is olvasható, és egészen jó kritikákat kapott. Nem túlzás azt mondani, hogy Kertész Imre 2002. évi irodalmi Nobel-díja óta nem volt ekkora hullámverés a magyar irodalom amúgy nem túl viharos tengerén.
A New York Times kritikusa szerint A fehér király "komor szépségű regény", kanyargós prózája "sziporkázó és akrobatikus", szerzője, a 34 éves Dragomán György "új nézőpont szerint beszéli el a kelet-európai tapasztalatokat." A The Guardian arról ír, hogy Erdély már akkor multikulturális tényező volt, amikor a multikulturalitás, mint fogalom még nem is létezett. "Ott volt Erdély, Európa végén, egy gyönyörű, kulturált, vegyes lakosságú terület, hazája magyarnak, szásznak, románnak, szerbnek, zsidónak és örménynek." Erdély számos hírességet adott a világnak, irodalomban, zenében, de másban is - állítja a The Guardian: A felsoroltak közül Wass Albertet, Tőkés Lászlót és Dragomán Györgyöt szívesen vállaljuk, Lugosi Bélát (Drakula, Frankenstein) és a whyskis Ambrus Attilát már nem annyira.
Jurij Guszev, a magyar irodalom elkötelezett orosz "dragomán"-ja, a Balassi-emlékkard kitüntetettje, aki a Lityeraturnaja Gazetá-ban tette közzé A fehér király egyes fejezeteit, ezt írja róla: "Dragomán prózájában továbbél az erdélyi magyar irodalom számos hagyománya: az üde, világos, néha csaknem meseszerű képiség, az emoconális nyelvi kifejező erő, a mitizáló hajlam, amihez egy merőben szokatlan írói megoldás járul: a tizenkét éves főhős-elbeszélő világfelfogásában egyszerre van jelen a dolgok gyerekes szemlélete és az élet felnőtt értelmezése." A finn Outi Hassi 2009 áprilisában A fehér király fordításáért elnyerte a legrangosabb szakmai kitüntetést, a Mikel Agricola-díjat, amelynek a gyakorlatias skandináv észjárás következtében komoly anyagi vonzata is van. A zsűri így indokolta a döntését: "Outi Hassi leleményes fordítása mesterien adja vissza Dragomán lírai prózájának stílusát, követi kacskaringós, hosszú mondatokból álló, de világos elbeszélő módját. A műfordítónak különösen jól sikerült közvetítenie a fiú hangját, éppen azt, ami a regény sikerének a kulcsa. A fiú tapasztalati világát tükröző nyelv, a maga teljes ártatlanságában, egy korrupt társadalom kegyetlen valóságát leplezi le."
Dragomán György 1973-ban született Marosvásárhelyen értelmiségi családban. Apai ágon örmény, anyai ágon zsidó felmenői hamar elmagyarorosodtak. Édesapja fogorvos-tanár, édesanyja magyar-francia-román szakos tanár volt. Ceausescu román édenkertjéből az édesanya konokul menekülne, az édesapa inkább maradna. A család 1985-ben mégis az áttelepülés mellett döntött, az édesapát ugyanis feljelentették, hogy a fogpótlástan vizsgán a román diákok tudását rosszabb jegyekkel honorálja, mint a magyar diákokét. Az édesapa nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni, sem bocsánatot kérni (nem volt miért), ezért kerékbe törték a karrierjét. Az adminisztratív herce-hurca három évig tartott, így a Dragomán-család 1988-ban költözhetett Magyarországra. Ez évre rá a román nép bizarr karácsonyi ajándékot kapott: a régi rendszer gyorsan kapcsoló udvaroncai kivégezték a Ceausscu házaspárt, és összeomlott a 20. század egyik legocsmányabb diktatúrája.
Regényt írni nem olyan nehéz. "Legjobb, ha megpróbálsz egy jelenetet "meglátni" belőle, és akkor utána már meglesz a helyszín, szerencsés esetben rátalálsz a szereplőidre, és kialakul a történet. Utána meg pár év munka, és már kész is." - adja meg a receptet Dragomán, aki, legalábbis a kritikusok szerint, mégis a nehezebb utat jelentő írásmetodikát választotta: a tizennyolc, egymással laza összefüggésben álló történetet egy gyermek énelbeszélő egyes szám első személyben jegyzi. "A diktatúrát alulról lehet megmutatni, és a gyermeki nézőpont a legtisztább." - vallja az író. A fehér király nem életrajzi regény, Dragomán Györgynek - szerencséjére - távolról sem volt annyira kalandos és nehéz élete, mint a regény főhősének, Dzsátának. A fehér király nem is történelmi regény, hiszen a néhány időbeli referenciapont (pl. a csernobili katasztrófa) csak arra való, hogy beazonosítható legyen a kor, amelyben megtörténnek az események. A Fehér király nem tényregény, hanem fikció, hiszen a tényregényben a dolgok egyféleképpen, a fikcióban pedig sokféleképpen történnek meg. Dragomán nem hisz a történelemben, annál inkább a fikcióban, a fikció erősebb: "a fikció fontosabb, mint a valóság". (Amint azt Coetzee Barbárokra várva című Nobel-díjas regényében is láttuk.) A főhős neve, a "Dzsátá" kétségkívül életrajzi elem: gyerekkorában ez volt az író egyik beceneve. Akkoriban a román televízió vasárnapi tv-műsorán szerepelt Stevenson örökzöld ifjúsági regényének a Fekete Nyíl-nak a filmváltozata, amely olyan hatással volt a kis Dragománra, hogy állandóan íjjal-nyíllal mászkált. Román játszópajtásai elnevezték fekete nyílnak, azaz románul "sageata neagra"-nak (szödzsáta negra), amely aztán az ergonóm szóhasználat következtében "dzsátá"-ra rövidült.
A posztmodern felfogás szerint a világ többértelmű, heterogén, önellentmondásos, és egyik értelmezésnek sincs kitüntetett szerepe. A regény kulcsjelenetét a tizedik fejezet (afrika) tartalmazza, amelyben a primitív hivatalnok célja a szépasszony anya megszerzése, az anya a férjét, a fiú (Dzsátá) az apját akarja visszakapni. A fejezetben fontos szerepet kap a sakk. A legősibb szellemi hadijáték, a sakk szabályai egyszerűek: megtámadni és megbénítani (bemattolni) a másik fél királyát. A táblán a király a legmagasabb és a legfontosabb figura. Király nélkül nincs mérkőzés, bármely bábu nélkülözhető, a király nem. A király a megnyitásban passzív és védelemre szorul, a középjátékban is sebezhető. A király középjátékban többnyire védendő célpont, de a végjátékban szerepe felértékelődik, kifejezetten aktív tisztnek számít. Leszorított állásokban a királlyal megnyerhető a parti. Vezér nélküli középjátékban a király támogatja a gyalogokat, és blokkolja a betörési pontokat. Vagyis, a király, bár mozgása korlátozott, aktív figurának tekinthető, különösen a végjátékban, ahol felélénkül és agresszív lesz. Dzsátá elcseni az elefántcsontból faragott fehér királyt, mert szentül hiszi, hogy a pajtásaival vívott hadijátékokban a fehér király minden ólomkatonát legyőz. Dzsátá gondolatai a munkatáborba hurcolt édesapa körül forognak. A fehér király apaszimbólum is egyben. A csontfigura és az édesapa katonakori fényképe egymás mellett, mint a harc és a győzelem szimbóluma. Biztosítéka annak, hogy a sors nem mattolhatja be az életünket, ha velünk van a fehér király.
Könyves Kata